Az Alsógallai Baráti Egyesület Karácsonyi Ajándékműsorát sajnos nem tervezett formában és
tartalommal tudtuk megvalósítani. A rendezvénynek évről-évre helyet adó József Attila Művelődési
Házat az ősz folyamán polgármester asszony azonnali hatállyal bezáratta a kazán meghibásodása
miatt, és azóta sem nyitott ki. A rendezvényt mindenképp szerettük volna megvalósítani, ezért újra
kellett gondolnunk a betervezett programokat és költségeket.
Minden évben van Betlehem-nyitogató rendezvényünk, mely idén december 10-én került
megrendezésre. Az Alsógallai Német Nemzetiségi Dalkör énekei mellett az alsógallai német
nemzetiségi óvodások német versei és dalai csendültek fel. Köszöntötte a megjelenteket Schmidt
Csaba, Alsógalla képviselője, valamint Gedő Attila plébános, címzetes apát. A fellépőkkel és az
érdeklődőkkel együtt átsétálva a leendő tájházunk udvarára, közösen (a gyerekek kézzel készített
díszeikkel) feldíszítettük Alsógalla óriás karácsonyfáját.
A kinti program miatt a gyerekeknek szervezett bábelőadás helyett egy gitáros, táncos, interaktív
előadót hívtunk, ki karácsonyi dalokat énekelt német és magyar nyelven. Az udvaron minden
érdeklődőt pogácsával, szaloncukorral és forró teával kínáltunk.
A program folytatásának másnap, vasárnap délután, az Alsógallai Szent Gál Templom adott otthont.
A város vándor adventi koszorúján a 3. gyertya is meggyújtásra került. A gyertyákat meggyújtotta
Schermann Gábor evangélikus lelkész, Szilágyi Sándor református lelkész és Gedő Attila plébános. Az
alsógallai német nemzetiségi óvoda Vakond csoportja német Betlehemes játékot adott elő, majd az
Alsógallai Német Nemzetiségi Dalkör csodaszép német karácsonyi dallamai csendültek fel. Volt
trombita, hegedű és fuvola szóló is. A helyi katolikus közösségből gyermekek adtak elő verseket,
énekeket, kisebb jeleneteket. Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármestere, az Alsógallai Baráti Kör
elnöke és Papné Tisch Matild, a dalkör vezetője köszöntötte a jelenlévőket.
A meghitt ünnepség után minden érdeklődőt, köztük dr. Kancz Csaba főispán urat is a templom
szomszédságában lévő, régi iskola épületében díszes szendvicsekkel, pogácsával, szaloncukorral és
meleg teával kínáltuk.
Bízunk benne, hogy a művelődési ház fűtésének problémája hamarosan megoldódik, és nem
kényszerülünk legközelebb a megszokott hagyományőrző programjainkat ilyen „otthontalanul”
megtartani.
A program megvalósulását a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Pályázati azonosító: NKUL-KP-1-2022/1-000719
Elnyert támogatás összege: 300.000 Ft.