Blog
Megnyitotta kapuit az Alsógallai Tájház
Összefogtak a helyi svábok!
Régi álma teljesült a Galla-patak menti sváboknak, hiszen félévtizeddel ezelőtt sikerült megvásárolni a Vármegyei Önkormányzattól a József Attila Művelődési Ház melletti telket, ahol kialakíthatták azt a közösségi teret, mely a jeles napok találkozóinak is helyet tud biztosítani.
A Német Nemzetiségi Önkormányzat és az Alsógallai Baráti Egyesület szervezésében sok-sok önkéntes vett részt a telek megtisztításában, majd a romos épület felújításában, végül a régi féltett családi relikviák kiállításba illesztésében. Ettől vált a tájház személyessé és egyben hitelessé, melyen keresztül a legfiatalabbak is megismerhetik és megszerethetik azt a megtartó erővel bíró hagyományt, melyet betelepülő őseik 290 évvel ezelőtt hoztak magukkal.